Gyakori kérdések
„Mivel én nem a kétszintű (3 + 2 év) képzésben vettem részt, hanem a hagyományosban, ettől még megkaphatom az EuroPsy Diplomát?”
Igen, megkaphatja az EuroPsy tanúsítványt. A lényeg, hogy olyan pszichológusi diplomával rendelkezzen, amelyet összesen minimum 5 év képzési idő alatt szerzett meg, képzése minimum 300 kreditnek felel meg, illetve részt vegyen a minimum egy éves felügyelt szakmai gyakorlaton.
„Levelezőn végzek idén, másoddiplomásként, ami 4 éves képzés. Ez is elég az európai diplomához? Elvileg egyenértékű a két diploma (már a 4 és az 5 éves képzés).”
Igen, a nappalis 5 éves és a 4 éves levelezős képzés diplomája egyenértékű.
„Alapvetően jó ötletnek tartom valamiféle standard kidolgozását. Másrészt hiába lesz egységes gyakorlat a képzésben, ez még mindig kevés lehet ahhoz, hogy valaki jól tudjon működni pszichológusként egy másik országban, kultúrában. Ehhez mindenképpen jól kell ismernie azt a közeget, ahol a páciensek szocializálódtak. A kutatókon kívül ez szerintem minden területen releváns kérdés. Szóval, én lehet, hogy nem csak hazai, hanem a célországban történő kötelező gyakorlatot is előírnám »a fogyasztók védelmében«. Meg persze a felsőfokű nyelvvizsgát, stb.”
Önnek igaza van. Az EuroPsy tanúsítvány azt jelenti, hogy Ön rendelkezik a minimum követelményekkel ahhoz, hogy munkát vállaljon Európa-szerte. Azonban az EuroPsy tanúsítvány nem garantálja, hogy Ön azonnal kap állást külföldön, viszont növeli az Ön szakmai hitelét, ami azt jelenti, hogy az Ön itthon szerzett alapdiplomája ugyanannyit ér, mint máshol Európában, és rendelkezik az adott szakterületen (klinikum, munkapszichológia, tanácsadás....) a pszichológusi munka ellátásához szükséges alapkompetenciákkal.
„Ezt a diplomát automatikusan elismerik Magyarországon kívűl az EU-ban, vagy nem?”
Elismerik, de azért vegye figyelembe a fenti választ is. Az EuroPsy tanúsítvány tulajdonosa a tanúsítványban feltüntetett egy vagy két szakterületen végezhet pszichológusi munkát, hacsak az adott ország rendszabályai azt nem korlátozzák. Az EuroPsy tanúsítvány egy standard európai követelménynek tesz eleget.
„Az EuroPsy Tanúsítvány rá lesz írva a szakterületem (pl. klinikai és egészségpszichológia). Ez azt jelenti, hogy az EuroPsy Tanúsítvány azonos értékű, mint a magyar szakpszichológus diploma?”
Nem. Az EuroPsy Tanúsítvány nem jelent szakirányú képzettséget, csak azt, hogy tulajdonosa az adott szakterületen szerezte eddigi szakmai tapasztalatait.
„Javíthat-e valamit a sokszor átgondolatlan és erősen pénzorientált diploma utáni pszichológus szakképzéseken (klinikai, ped., stb.)?”
Azok, akik rendelkeznek szakpszichológusi diplomával és szeretnének EuroPsy tanúsítványt, természetesen minden követelménynek eleget tesznek ahhoz, hogy azt megkapják. Egyelőre most az alapszintű tanúsítványról beszélünk, de néhány év múlva a szakpszichológusok majd egy specifikusabb EuroPsy tanúsítványt is igényelhetnek. Ennek előkészítése jelenleg folyamatba van. A posztgraduális EuroPsy tanúsítvánnyal kapcsolatos hírekről haladéktalanul be fogunk számolni a magyar pszichológiai közösségnek.
„A kötelező szakmai gyakorlat főmunkaidő lenne? És én fizetnék érte? Akkor miből élek? Én már 40 éves vagyok.”
Amennyiben már dolgozott olyan munkahelyen legalább egy évig, ahol volt Ön mellett szakmai vezető (aki szakpszichológusi diplomával rendelkezett), akkor rendben van, de amennyiben nem tudja ezt igazolni, akkor valószínűleg egy évig járnia kell egy olyan szakemberhez gyakorlatra, aki értékeli az Ön szakmai kompetenciáit, amit a pályázattal be kell nyújtania.
„Otthon dolgozó pszichológusként, illetve 58 évesen milyen haszna lenne?”
Az EuroPsy tanúsítvány nincs életkorhoz kötve. Idősebb kollégák számára is hasznos, munkaerő-piaci és szolgáltatói szempontból fontos, hogy az EuroPsy Tanúsívánnyal rendelkezők tagjává válnak az online kereshető Európai Pszichológus Regiszternek. De nagyon fontos, hogy a fiatalabb jelölt azt is igazolni tudja, hogy folyamatosan részt vesz a munka világában. Ezért az EuroPsy tanúsítványt csak az kaphatja meg, aki az elmúlt öt évben is aktív pszichológiai munkát végzett.
„Ha egyszer megkapom, utána örökre használhatom az EuroPsy Tanúsítványt?”
Nem. Az EuroPsy tanúsítvány 7 évig érvényes, aztán meg kell újítani. Aki igazolja, hogy a tanúsítvány kiállításától eltelt 7 évben is pszichológiai tevékenységet folytatott, annak az EuroPsy bizottság meg fogja újítani a tanúsítvány, sőt reméljük, hogy az illető kollégának EuroPsy szakmai gyakorlatvezetői címet is adományozhatunk!